Mottó: “Hívlak, jöjj, kövess engem!” (vö. Lk 5,27)
Ti írtátok:
Én a CSIT szervezőcsapatában való részvételt egy nagy kalandnak éltem meg, amely során közelebb kerültem Istenhez, a szervezőtársaimhoz és egy egészen új oldalról ismerhettem meg a CSIT-et. Nagyon példaértékű volt számomra a szervezés folyamata és úgy érzem, hogy sokat fejlődtem általa. Összességében egy vagány élmény volt számomra.
Simó Anita
Válogatás a kérdőíves megosztásokból:
Milyennek láttad a kiscsoportvezetőd munkáját?
Tiszta szívű, empatikus csoportvezetőm volt. Ránk szabta a foglalkozásokat. Nagyon jól éreztem magam vele.
Szerintem a lehető legjobban vezette a csopit, nagyon szerettem, mindig kedves volt, megértő és humoros. Istenhez vezetett.
A főszervezők beszámolója:
Közelebb vezetni a fiatalokat Istenhez – talán ez lehetne egyik jelmondata a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóknak. Idén augusztus 13-17 között több mint 700 fiatal döntött úgy, rálép a szervezők által kitaposott ösvényre annak érdekében, hogy iránymutatást, lelki támaszt kapjon az isteni szeretet megtapasztalásában, illetve hitének megerősítésében.
Az eseménynek a csíksomlyói Multifunkcionális Központ, a Szent István-ház, a Mária-kert, a Jakab Antal Ház, a Szent Anna speciális iskola és a Fodor-ház udvara adott otthont. Az öt nap alatt tanítások, kiscsportos beszélgetések, imalehetőségek, szentségimádás, szentmisék és műhelymunkák egyaránt zajlottak. A lelki feltöltődés mellett a szórakozás, a közösségi élmény megtapasztalása is jelentős szerepet kapott.
A résztvevők idén először négy korcsoportra bontva hallgathatták meg a tanításokat, egy ferences szerzetes, egy szociális testvér, egy fiatal házaspár, illetve egy keresztényi életmódot folytató fiatal nő előadásában.
A tábor központi témája a hivatás keresése, annak felismerése volt. Ezt taglalták a tanítás sorozatok, illetve ebben a kérdésben mélyülhettek el a fiatalok a csoportos tevékenységek során is. Vannak alapvető döntések, amiben a fiatalokat meg kell erősíteni, a CSIT pedig ebben is szeretne támaszt nyújtani.